|
FEBRUÁR 3. A szövetségben élve
”Abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távol valók, reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon. Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.” (Ef.2:12-13)
Isten szövetséget kötött a földön, ez a szövetség pedig meghatároz mindent, amit tesz. A Názáreti Jézus megszületett erre a világra, meghalt a kereszten, lement a pokolba, kifizette a bűn miatti árat, és feltámadt a halálból. Mindez amiatt a szövetség miatt történt, amelyet Isten az emberrel kötött. Isten nem részrehajló, nem választ ki egyeseket, hogy csak őket részesítse üdvösségben és gyógyulásban. Áldásai mindenki számára érvényesek, aki betölti a szövetség feltételeit. Hívőként Istennel állsz szövetségben, vagyis Isten Igéje a tied, elérhető a számodra. De ha ennek ellenére nem ülteted a gyakorlatba, ugyanazon a szinten maradsz, mint az, aki nem tudja, hogy igényt tarthat az üdvösségre. Ő a pokolhoz van láncolva, te viszont a szegénységhez vagy valami más nyomorúsághoz, holott az Ige szabadságot kínál a számodra! Ha nem élsz a szövetséggel, vereség lesz a részed. Isten nélkül lenni szellemi csődöt jelent. Hiába tett bármit, ha nem tudsz róla, szellemi nyomorba kerülsz. Még a keresztények között is sokan vannak, akik nem tudják, hogy mit higgyenek. Sok kiváló, becsületes ember van, aki ráadásul újjá is született és Isten Szellemével is beteljesedett, mégis vereséget szenved az élet sok területén. Fizikailag, értelmileg, a társadalmi kapcsolatokban és anyagi területen egyaránt. Miért? Mert nincs tudomásuk a szövetségről. Mondhatná valaki: hinni fogok Istenben. Rendben, de mit is fogsz hinni tulajdonképpen? Azt, hogy Ő Isten? Ez nagyszerű, de ezzel a hittel nem viszed sokra. Azt kell megtalálnod, amit Isten a szövetségben megígért, mert arra elkötelezte magát. Az Ige az Ő szövetsége, ez köti Őt. Ha Isten Igéjét teszed az első helyre, és a végső tekintély számodra az Ige, annak győzelem lesz az eredménye életed minden területén. Az Ige azt mondja, hogy az Újszövetség a megigazulás szövetsége, amely jobb ígéretek alapján köttetett, mint az Ószövetség. Mózes 5. könyvében Isten kemény nyakúnak és istentelennek nevezte Izraelt. Az Újszövetségben viszont azt olvassuk, hogy Isten igazságává tétettünk Jézus Krisztusban. Már nem konok embereknek lát, Ő a Bárány vérén keresztül néz minket. Izrael Isten szolgája volt, mi viszont a fiai vagyunk. Tisztában kell hát lennünk azokkal a jogokkal, amelyek Isten gyermekeiként és országa polgáraiként megilletnek bennünket.
ALAPIGE: Gal.4:1-7 „Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.”
[Forrás: Kenneth Copeland – A bővölködés törvényei]
Információ: - Napi Ige frissítése: hétköznaponként délelőtt, hétvégén szünetel.
|